Györköny 1946 tavaszán. A lakosság már túl van néhány sokkoló eseményen. Az előző évben átgázolt rajtuk a „felszabadító” szovjet Vörös Hadsereg; megtörtént a málenkij robotra való elhurcolás; lezajlott a kelet-magyarországi betelepülő magyarokkal való összecsapás: a „libavárosi csata”. Ez év januárjában elindult az országból a kitelepítendő „svábokkal” az első szerelvény Németország felé, és teljes erővel folynak Tolna megyében is az előkészületek az itt élő németek kiszállítására. Összeállították a helyi listákat, zár alá vették az érintettek vagyonát, összeköltöztették a kitelepítésre váró családokat. Feszültség, szorongás, pánik uralkodik az embereken.

Ezekben a zűrzavaros időkben került jegyzőgyakornokként a györkönyi községházára ifj. Helényi Mihály, aki barátjával, Patai Lászlóval elhatározta, hogy Lurkó címmel egy kis helyi lapocskát jelentetnek meg, azzal a szándékkal, hogy némiképp oldják a faluban uralkodó gyászos közhangulatot. A kéthetente megjelenő A5-ös formátumú, rajzokkal illusztrált, több oldalas magán újságocska kezdetben ötpéldányos indigós gépeléssel sokszorosítva készült 25-50 példányban. Az utolsó oldalán lévő impresszum szerint Helényi Mihály volt a főszerkesztő, Patai László pedig a felelős kiadó. Valójában Helényi Mihály írta a szövegeket és szerkesztette a lapot, a rajzokat hozzá Patai László készítette, aki a felelős kiadó címet csak pro forma viselte, mivel a megjelentetéshez hivatalosan kiadót is meg kellett nevezni. A kiadás költségeinek nagyobb részét a két fiatalember saját zsebből fedezte. Később egy zuglói sokszorosítóban készült a lap, ekkor már 150 példányban. A terjesztéshez az engedélyt a zuglói ügyészség adta. A Lurkóban túlnyomórészt kis helyi hírek, pletykák, humoros írások – köztük rendszeresen politikai viccek – jelentek meg, rajzokkal, karikatúrákkal illusztrálva. A lap címe – bár az elnevezés oka és mikéntje mára már feledésbe merült – az olvasó számára a csintalan, vásott kölyök őszinte szókimondását hirdeti. Az újság kezdettől fogva igen kapós volt, az egyes számokat a községben egymásnak adták tovább a lakosok. Az átmeneti, koalíciós időszak viszonylagos szólásszabadsága azonban csak rövid ideig tette lehetővé a megjelenést. 1948 tavaszán, az egypártrendszer, az ún. „proletárdiktatúra” kezdetekor Helényi Mihályt a községházáról eltávolították, majd Györkönyből is kitiltották. Ezután készült el az újság utolsó, június-júliusi száma, de a zuglói ügyészség közölte, hogy csak akkor adja meg az engedélyt a megjelentetéshez, ha a györkönyi MKP-titkár előzőleg hozzájárul. A főszerkesztő kénytelen-kelletlen visszautazott a fővárosból, de a vörös csillagos pecsét mégsem került rá az engedélyre, ezzel szemben egy helyi rendőr elkobozta a kiadásra szánt példányokat.

A kéziratban maradt „búcsúszám” vezércikkében Helényi Mihály így köszönt el az olvasóktól: „Örömmel csináltuk, és egy elszomorodott falu örömmel, nevetve olvasta. 25 példánytól 150-ig jutottunk. 1946-1948-ig. Tudjuk, jelentéktelen kis vicclap voltunk, de lehet, hogy tragikomikus HIRLAP. Számos viccünket 10 ft.-ért megvette és leközölte a SZABAD SZÁJ és a PESTI IZÉ. Egy villany nélküli faluban, ahol pár telepes rádió volt, napi újság alig és mozi sem volt, - lapocskánk kézről-kézre járt…Most vége…” A főszerkesztő találóan fogalmazott: a tragikus események árnyékában megszólaló humor a háttérben zajló kíméletlen és cinikus politikai játszmákról, a butasággal párosuló hatalomról is hírt adott a korabeli olvasó számára – enyhítve ezzel valamelyest a mindennapok kínjait, erősítve az életösztönt.

A kényszerűségből már csak az asztalfiók számára készült, de szerencsére máig megőrzött utolsó szerkesztői írásban – az imént idézett bevezető sorokat követően – egy megragadó, tanulságos, egyben dokumentumértékű történet olvasható. A folytatás a következő írás témája lesz. A szövegből világossá válik majd, miért nem engedte megjelenését annak idején a párttitkár.

Brunn János 2010. május