A Tolna megyei Györköny község a Dél-Mezőföld egyik jellegzetes települése. A földrajzi tájegység nevét onnan kapta, hogy ez a vidék erdőben, vízben viszonylag szegény, geológiai fejlődéstörténete következtében talaja nagyrészt hullámos felszínű homok.
A hely - kedvező fekvése miatt - valószínűleg az ember számára nagyon korán lakhelyül szolgált. A Duna és a Sárvíz között kiemelkedő löszhát minden korban biztonságos helyet jelentett a letelepedésre. Az alig 200 méter magas, északnyugat-délkelet irányban húzódó kettős dombvonulat kitűnő védelmet nyújtott: a völgyben fekvő települést áradás nem érhette el, és a magaslatokról jól szemmel lehetett tartani a környéket. A régészeti leletek többek közt egy valamikori római település nyomait jelzik. Ennek korabeli nevét nem tudjuk, csak annyi bizonyos, hogy a Duna menti védvonallal párhuzamosan, kicsit beljebb, egy második településsor vonala rajzolható meg, amely helyek feltehetően utánpótlási és visszavonulási célokat szolgáltak. Ezek sorába tartozik Györköny is. Wosinsky Mór négy itt talált római kori sírkőtöredékről számol be Tolna megyéről írt munkájában. A kövek a Diós nevű határrészben Kapuváry János birtokán bukkantak elő 1820-ban. A római kori töredékek ugyanakkor egyben egy másodlagos, hunkori temetkezés leletei is voltak, ugyanis az egyik szarkofág egy pár cikáda-fibulát rejtett magában. A cikádák a hunokkal keletről nyugatra elterjedő, nagy szárnyú rovart utánzó, bajelhárító és rangjelző ékszerek voltak. Ezek a páratlan értékű kincsek később a Magyar Nemzeti Múzeumba kerültek. Első írásos adatunk Györkönyről 1333-ból való, amikor pápai tizedszedők jártak a megyében. Ekkor Lőrinc györkönyi pap 12 báni dénárt fizetett. Nagyjából ennyit szedtek be Kölesden, Pakson ennek a kétszeresét, Földváron pedig kereken 100 dénárt. Az összegek nagyjából jelzik az érintett helységek akkori nagyságrendjét. A falu a középkorban hosszabb-rövidebb ideig mezőváros, latinul oppidum volt. A Hunyadiak korában ez a megnevezés az oklevelek tanúsága szerint két ízben is szerepel a helység neve mellett: 1465-ben és 1497-1500 között. Először Gurkum alakban fordul elő egy nemes nevében, és ez az etimológusok szerint a Gurku név kicsinyítő képzős formája, amely a György személynév családjába tartozik. A helységet a középkorban, más-más időben és különböző arányban, a Györkönyi család (Györkönyi Zsigmond pápóczi prépost és győri kanonok, valamint annak rokonsága), a Marótiak és a tolnai Bornemissza János birtokolta. A mezővároshoz ebben az időben még a következő helységek tartoztak: Nagy-dorog, Hencse, Szent-Lőrincz, Nagy-Szabaton, Gyönk, Puszta Uzd és Győrös (vagy Gyűrűs). A török uralom kezdetén Györköny még őrizte korábbi jelentőségét a környéken. Ebből a korból két adólajstrom áll a rendelkezésünkre: 1546-ból és 1552-ből. Györköny jelentőségét jelzi, hogy az első időszakban az egész szandzsákban a harmadik legnagyobb összegű adót fizette, 6915 akcsét (török pénzegység), míg utóbb már a második helyen állt 11348 akcséval. 1570-ig a lakosság viszonylag nyugalmas körülmények között folytathatta termelő tevékenységét. Ez a magyarázata annak is, hogy a szőlőművelés, amely kiegyensúlyozott viszonyokat igényel, nem esett vissza ebben az időszakban. Györkönyben 1552-ben a must tized az összes adónak több mint egyharmadát tette ki, és a legtöbb volt a szandzsákban. A korszak végére azonban Györköny teljesen elnéptelenedett: az 1580. évi török adóösszeírásban a faluról már csak mint üres pusztáról esik szó.A XVIII. század elején azután egy új népesség - túlnyomórészt német eredetű - teszi ismét lakhatóvá ezt a földet, egyben az ittenitől eltérő hagyományok meghonosításával gazdagítja e térség kultúráját. A török kiűzése után a lakosság kezdetben állandó mozgásban van: az emberek többször változtatják lakhelyüket, mire végleg letelepednek. Egy-egy helység betelepítésének pontos időpontját ezért nehéz meghatározni. A pusztává vált vidéket először magyarok és rácok veszik birtokukba. Az 1696-os országos összeírás szerint a megye mindössze 28 faluja közül 17-ben magyarok, 11-ben rácok találhatók. Györköny nincs közöttük. Az 1715-ös összeírás sem említi a helységet. Első hiteles adatunk arról, hogy Györkönyben már ismét laknak, 1718-ból való. Ez a dokumentum a györkönyi evangélikus gyülekezet első „eklézsia könyve”, amelybe Szeniczei Bárány György lelkész 1719-ben kezdi el bejegyezni a születéseket, házasságokat és elhalálozásokat. A fedőlapon az áll, hogy a gyülekezet „magyar és német lakosokból 1718 esztendőnek Szt. György havától kezdett épülni” A németek Moson és Sopron megyéből, a Fertő tó környékéről jöttek, és úgynevezett heidebauerek voltak. Az 1719. január 21-én, Nagydorogon tartott megyei közgyűlés jegyzőkönyvében Meszlenyi János Fejér megyei alispán, a falu új birtokosa, a Györkönybe települteknek szintén „Szt. György katona és mártír ünnepétől” kezdve kér és kap adómentességet. Györköny első német lakói többnyire még az egyénileg szerencsét próbálók vagy valamilyen okból menekülni kényszerülők közül kerültek ki, akik a törököket kiűző seregek nyomába szegődve jutottak el erre a vidékre. A telepesek második hulláma már tudatos állami intézkedések eredményeként, illetve földesúri kezdeményezésre érkezett az országba. A XVIII. század húszas éveiben erősödött fel az ún. „Schwabenzug” (svábvonulás), amelynek során nagy áradat indult el a Dunán lefelé Ausztrián keresztül Magyarország irányába. Legnagyobb számban katolikusok jöttek be az országba, de kisebb részben protestánsokat is áttelepítettek. A földesurak vallási szempontokat is figyelembe vettek, mivel egy helyre csak azonos felekezetűeket telepítettek. Ebben - az egyébként katolikus - Meszlenyi is következetes volt. Így kerültek az evangélikus heidebauerek mellé evangélikus hesseniek Györkönybe. 1721 után jelentek meg itt a hesseniek, és nagyobb számban 1730 körül telepedtek le. A hesseniek jövetele után nem sokkal - 1722 őszén - az evangélikus magyarok egy része az egyházközség megalapítójával, Szeniczei Bárány Györggyel együtt a szomszédos Sárszentlőrincre költözött át, újratelepítve ezzel azt a falut is. Györköny azonban egyelőre még nem lesz többségében németek lakta település. Először 1733-34-ben tapasztaljuk, hogy jelentősen lecsökkent a magyarok száma, és túlsúlyba került a németajkú lakosság. Ekkor már egy ideje kétféle német nyelvjárás képviselői élnek egymás mellett a faluban, és ez hosszú ideig konfliktusok forrása. A heidebauerek és a hesseniek nemigen szívelik egymást. Nem házasodnak egymás közt, külön utcákban laknak, és a templomban sem ülnek egymás mellé. Az első vegyes házasságra is majd csak az 1860-as években kerül sor. A györkönyi evangélikusok 1796. november 15-én, Lipót napján szentelték fel kőtemplomukat. * * * Nem éppen kedvező körülmények között kezdték meg Györköny új telepesei életük alakítását. Bár a németek a számukra kedvezőbb feltételek miatt jöttek nagy számban Magyarországra (a toborzócédulák az örökös jobbágyi státusz megszüntetését, a vallásszabadságot ígérték többek közt), mégis hosszú évek fáradságos és kitartó munkájára volt szükség az elvadult vidék felvirágoztatásához. A telepesek korabeli életmódját leginkább Bél Mátyás leírásából ismerhetjük meg, aki az országot bejárván 1730 körül Tolna megyébe is eljutott. Munkájában többször is szól róluk. Dicséri szorgalmukat, amelynek eredményeképpen „olyan helyeken szüretelnek szőlőt, ahol néhány év előtt a szőlőnek hírét sem hallották.” Az utazó nagyra értékeli a németek házait is. "Az itt szokásosnál különb házakat építenek, sárból téglát készítve, amelyeket a napon megkeményítenek ki is égetnek.” - írja. Györkönyről többek közt a következőket tudjuk meg: „...sűrű magyar és német lakossága van, földje földművelésre nagyon alkalmas." Az élet- és munkafeltételek rögzítésére a telepesek földesurukkal mindenütt úrbéri szerződést kötöttek. Ezt a györkönyiek Meszlenyi Jánossal 1722. június 11-én írták alá, és 1723. november 17-én a megyei közgyűlés hagyta jóvá. A tíz pontból álló első urbárium kedvező feltételeket nyújtott az idetelepültek számára a gazdálkodás megkezdéséhez. A szerződést Meszlenyi halála után 1741-ben fia, Pál újra megerősítette. A paraszti gazdálkodás keretét évtizedeken át ez a szerződés adta. A község úrbéri szerződését azonban később a jobbágyok követelésére többször felül kellett vizsgálni. Az 1767. szeptember 16-án készült urbárium szerint 109 jobbágy és 89 zsellér élt a 37 egész és 6/8 jobbágyhelyen. Egésztelkes jobbágyot nem mutattak ki, a legnagyobb telki állomány a 6/8-os volt, a legkisebb 1/8-os. Csaknem száz évvel később, 1844-ben a helyzet még sokkal rosszabb. A telki állomány változatlanul 38, amelyen 147 jobbágy osztozik, a zsellérek száma pedig 106. A jobbágyok közül ekkor mindössze kettőnek van háromnegyed telke, a többségnek fél vagy annál kisebb jut. Az átlagos teleknagyság már csak 0, 25. Az 1848-as forradalom meghozta a jobbágy-felszabadító törvényeket, azonban a paraszti gazdálkodásból való megélhetés továbbra is igen nehéz volt. A jobbágyfelszabadítás és a birtokrendezés után megkezdődött a parasztság nagyarányú birtokszerzése az úri birtokok rovására. Az 1850-es évektől kezdve a falu urai, miután betöltötték történelmi hivatásukat, lassan elhagyták volt birtokaik helyszínét. A századforduló után már csaknem minden úri birtok a helybeli parasztok kezébe került. A korábbi közbirtokos réteg emlékét (Meszlenyi, Kapuváry, Forster, Tassy, Novák, Sixty) a XX. században már csak a dűlőnevek őrizték meg. Ez a folyamat a középparasztság megerősödését hozta magával. Így a XIX. század vége felé a korábbi földesúri osztály fokozatos eltűnése után lassan kialakult a 100-200 holdas gazdagparasztok rétege Györkönyben is. Ezek sorába a korábban nagyobb telki állománnyal rendelkező jobbágyok léphettek, míg a szélesebb réteget képviselő zsellérek „félproletárrá” alakultak át. Ők azok, akik hiába hajszolták magukat, hogy gazdaságukat gyarapítsák, akik továbbra is feles vagy harmados föld vállalására kényszerültek. Mögöttük a nincstelenek, cselédek szintén viszonylag széles rétege húzódott meg. A paraszti családok legfontosabb célja tehát kezdettől fogva a megélhetést biztosító földszerzés volt. A földéhség egészen a II. világháború végéig tartott. Az egyetlen ellenszere ennek a helyzetnek az önkizsákmányolásba hajló munka volt. A többségnek azonban ennek ellenére sem sikerült a szegénységből kilábalnia. A megélhetésért folytatott küzdelmet, a kegyetlen életviszonyokat jól jellemzi egy itteni német közmondás: „Frau sterben: das kann den Bauer nicht verderben, Roß frecken: das kann den Bauer erschrecken.” (Ha a felesége meghal, az nem teheti tönkre a parasztot, de ha a lova pusztul el, az megijesztheti.) Az egyik legfontosabb jövedelemforrás a szőlőművelés volt a községben. A falu az újrakezdés után hamarosan ismét a környék egyik legfontosabb bortermő helyévé vált. Györköny azon helységek közé tartozik, ahol az elsők között alkották meg a hegytörvényeket. A „Promontorialis Artikulusokat”, azaz a „Szöllő Hegybéli Törvényeket” 1811. március 12-én hozták meg az úriszéken a földesurak, és a megyei törvényszék megvizsgálása után a megyei közgyűlés 1814. május 1-jén véglegesítette a 42 artikulust (cikkelyt) tartalmazó szabályzatot. Györkönyben azon ritka szokás alakult ki, hogy a pincéket a szőlőktől távolabb, a falu egy meghatározott helyén csoportosan építették meg - ez lett a falu délkeleti végében a Pince-hegy. A löszös talaj kiválóan alkalmas volt a pincék fúrásához, a felszínre került anyagot pedig a présházak falának döngöléséhez használták fel. Pesthy Frigyes 1864-ben helynévtárában a következőket írja róla mint Györköny nevezetességéről: „...nagy kiterjedésű rendezett présházcsoport melly 398 présházból áll, a község lakosainak kedves mulatóhelye.” Később a présházak száma négyszáz fölé emelkedett, és a XX. század 40-es éveiben a több mint ötszáz lakóházhoz 450 pince tartozott. A györkönyi bort Mészöly Miklós így örökítette meg egyik novellájában: „…a györkönyi fehér elfeledett világmárka, a kevesek közé tartozik, melyek a legviharosabb tengeri szállítást is bírják, nem törik meg a fényük, az első pásztát Forster Benő ügyvéd telepítette ezernyolcszázhetvenkettőben, és a millennium idején verekedtek érte a New York-i éttermek.” Ha New York-ba talán nem is, de a györkönyi bor híre az 1930-as években Budapestre biztosan eljutott. Ekkor több mint tíz fővárosi kocsmában mérték az innen származó nedűt. A helybelieknek és az ide ellátogatóknak a mai napig kedvelt helye a Pince-hegy. A lakosságnak kisebb hányada élt kézműves tevékenységből. Legrégibb hagyománya a takácsmesterségnek volt Györkönyben. Egy 185l-es kimutatás szerint a faluban összesen 13 céh működött 84 mesterrel, 39 segéddel és 3 tanonccal. A földéhség csillapításának, a megélhetési lehetőségek keresésének egyik útja a kézművessé válás volt. A XX. században csökkent a számuk és a szakmai megoszlásuk is megváltozott. Közvetlenül a kitelepítés előtt, az 1940-es években a mesterek már csak 41-en vannak. Legtöbb a kovácsmester és a bognár, ami a lovak és a kocsik nagy számából következik. Ugyanakkor a takácsok iránti kereslet radikálisan visszaesett. Az iparosok között volt ekkor még három mester, akik mára már kihalt vagy ritka szakmát képviseltek: egy kötélverő, egy klumpakészítő és egy szíjgyártó. A lakosság a II. világháború előtt tíz boltban vásárolhatta meg a mindennapi élethez szükséges árukat. Az igények természetesen a mainál jóval szerényebbek voltak, hiszen akkoriban még a szappant is maguk főzték az emberek. Ezen kívül négy mészárszék és két malom működött a községben. * * * Az újratelepítést követő több mint kétszáz év során Györköny lakosainak száma folyamatosan növekedett. Az egyre gyarapodó népességet azonban a falu mind kevésbé tudta eltartani. Az ide érkezők túlnyomó többsége a földből szeretett volna megélni, de ennek a rendelkezésre álló terület kezdettől fogva határt szabott. Györköny a XIX. század közepétől kezdve túlnépesedettnek mondható, és ez a demográfiai helyzet egészen a II. világháborúig tart. Az alábbi adatok segítségével ezt a tendenciát jól nyomon követhetjük.
| Év | Lakosok száma |
| 1829 | 1890 |
| 1846 | 2400 |
| 1872 | 2649 |
| 1900 | 2749 |
| 1910 | 2643 |
| 1920 | 2380 |
| 1930 | 25l6 |
| Év | 1900 | 1910 | 1920 |
| Tiszta kő v. tégla | Nincs | 4 | 7 |
| Kő v. tégla alap | 3 | 82 | 264 |
| Vályog v. sár | 491 | 442 | 243 |
| Cserép tető | 25 | 95 | 117 |
| Zsindely v. deszka | 4 | 5 | 173 |
| Zsupp v. nád | 465 | 428 | 224 |
| Összes | 494 | 528 | 514 |