A XIX. században még Nagy utcának nevezett mai Fő utca 48. szám alatt állt a korabeli, 1782-ben épített községháza, amely egy egyszerű parasztház volt. 1906-ban merült fel először a község vezetőiben, hogy az addigra már több mint 120 éves, rozoga és alacsony ház helyére újat kellene építeni. 1909 februárjában a bíró már azt jelentette a képviselő-testületnek, hogy a községházában való tartózkodás életveszélyessé vált. Ekkor határozták el végleg, hogy egy újat emelnek a régi helyére. Első lépésként a pénztári maradványból 60 000 darab téglát vettek. Márciusban szavaztak a törzsvagyon felhasználásáról és annak későbbi visszafizetéséről, amelyre a pótköltségvetésben pótadó kivetését rendelték el. Ekkor már kész van a ház tervrajza és az építkezés költségvetése. Mindkettőt a helybéli Lückl János kőművesmester készítette. Ezt a tervet azonban az alispán – nem találván elég reprezentatívnak – alkalmatlannak ítélte, és felhatalmazta a községet, hogy szakértővel készíttessen egy másikat. Ezt követően Berényi Győző mérnököt kérték fel erre a munkára. Ugyancsak márciusban a községházának kerítéssel és kapuval való ellátására megbízták Szűsz János helybéli „gépész kovácsot”. Június 7-én a kivitelezés elnyerésére versenytárgyalást tartottak, amelyen nyolc ajánlattevő közül a paksi Grünwald Salamonét fogadták el, aki a legtöbb árengedményt adta. Augusztusban kivetették a korábban beígért pótadót, amelyet 42%-ban állapítottak meg. Az új községháza a következő évben elkészült, ezt örökíti meg az eredeti kapun található 1910-es évszám. (Ez a szépen megformált vaskapu az 1970-es évek elején eredeti helyéről átkerült a szemben lévő művelődési házhoz, és jelenleg is annak bejáratát díszíti.) Az épületet különböző hiányosságok pótlása és új berendezés vásárlása után végül csak 1911. október végén adták át a község használatába. A jól végzett munka örömére ekkor a ház folyosóján emléktáblát helyeztek el, amelyen az építtető, Sterczer András bíró és a jegyző, Lemle Béla nevét is feltüntették. Ebből támadt később a perpatvar. Nem mindenkinek tetszett ugyanis, hogy a bíró neve is szerepel rajta, és le akarták vetetni róla. (Nem tudjuk, mi állt a háttérben, de feltehetően olyan konfliktus, ami a volt bírót és több györkönyi lakost is érintett.) A nyílt ellenségeskedés azzal kezdődött, hogy 1912 márciusában felszólították Sterczer Andrást, aki akkor már nem volt bíró, hogy a háza előtti akácfákat vágja ki, mert eltakarják a községházát, „amely idő szerint a község legszebb épülete”. (Sterczer bíró háza a közelben álló volt régi posta – azóta lebontott – épülete volt.) Májusban már vita zajlott a képviselő-testületben a községházán elhelyezett emléktábláról. A jegyző ellenezte a bíró nevének eltávolítását, mert bosszúállásnak tartotta. Végül 13-6 arányban mégis megszavazták a név eltávolítását, illetve – ha a jegyző ragaszkodik a véleményéhez –, abban az esetben az egész tábla levételét. Az ügy ezután a vármegyéhez került. Augusztus 29-én végül kihirdették az alispán II. fokú határozatát, aki véget vetett a vitának, és a képviselő-testület korábbi döntését megsemmisítette. A tábla tehát akkor a helyén maradt. Mára azonban sajnos nyoma veszett. A községháza, bár valóban szépre sikeredett, sokba került a falunak: még 1913-ban is 48%-os pótadót kellett érte kivetni. Az épület ezután évtizedekig ebben a funkcióban maradt – egészen a II. világháborút követő időszak kezdetéig. Fordulatot ekkor a ház történetében két egymással párhuzamosan zajló eseménysor hozott. Az egyik a magyarországi németek kitelepítéséhez kapcsolódik. A község elöljárósága 1947-ben kérte a Megyei Földhivatalt, hogy a Fő utca 53-55. szám alatti – a tulajdonos kitelepítése következtében állami tulajdonba került – épületet községháza céljaira adja át. Először ezt a kérést elutasították, de fellebbezésre 1948 júniusában megkapta az elöljáróság a lehetőséget, majd átköltöztek a régi községházából az újonnan megszerzett helyre. A sors iróniája, hogy az új községházának kiszemelt házat szintén egy Sterczer András nevű györkönyi lakostól vették el, aki a történet elején szereplő bíró unokaöccse volt. A polgármesteri hivatalnak ma helyet adó házat eredeti tulajdonosa 1940-ben építtette. Erről az épületről is elmondható, hogy akkor a község legszebb és legkorszerűbb épülete volt. A kitelepítéssel egy időben zajlott az 1945-ben kezdődött folyamat, amelynek során a hatosztályos népiskola helyett fokozatosan bevezették a nyolc osztályos általános iskolát, majd ezt követte 1948-ban az iskolák államosítása. Így történt, hogy amikor beköltözött az elöljáróság az újonnan megszerzett házba, a „népi szervekkel” karöltve azonnal kezdeményezték is, hogy a 48. házszám alatti volt községháza épülete viszont adassék át az államnak iskola létesítése céljából. Ez végül hivatalosan 1949. december 23-án meg is történt. Ezekkel az akciókkal a község korabeli vezetése egyszerre jutott új községházához és új iskolaépülethez. Ez utóbbira egyébként szükség is volt, mivel az osztályok számának a növekedése új tantermeket igényelt. Felmerül azonban a bemutatott eseményekkel kapcsolatban néhány kérdés: Miért volt szükség erre a bonyolult kettős cserére, miért nem maradhatott meg a régi községháza eredeti funkciójában, és miért nem az újonnan megkapott épületben helyezték el az iskola felső tagozatát? Adataink erre nézve nincsenek, két magyarázatot mégis megkockáztathatunk. Az egyik lehetséges ok politikai-ideológiai természetű. Az ekkor már kommunista irányítású elöljáróság az új épülettel feltehetően önmagát akarta térben is pozícionálni a vele átellenben lévő templommal szemben, amely számára a legnagyobb ellenséget, a vallásosságot szimbolizálta. A községháza – mai szemmel indokolatlannak látszó – áthelyezését egyfajta kihívásnak, provokációnak szánta: így akarta ingerelni a másik felet, és kinyilvánítani a falu lakosai számára is a maga felsőbbrendűségét, megkérdőjelezhetetlen hatalmát. Mindenesetre ez a gondolkodásmód teljesen összhangban áll a korban uralkodó diktatórikus közszellemmel. A másik szóba jöhető verzió szerint egyszerűen szemet vetettek a falu legszebb és legkorszerűbb házára, és élvezni akarták annak minden előnyét. A régi községházából lett iskolát építésének 100. évfordulójára 2010-ben felújították és korszerűsítették. Hajdani szépségét visszanyerve, ma ismét Györköny egyik – megtekintésre méltó – nevezetességeként ajánlható az ide látogatók figyelmébe. Brunn János 2010. szeptember