A Riska története
„Elment állítólag az utolsó vonat a kitelepítettekkel, az elhurcolt bíró már visszajött, már nem bíró, kicsit még véres, kékes-zöldes. Azt mondja, hogy dolgozni fog. Három kolhoz lesz a faluban, egy őslakos, egy felvidéki és egy telepes. A falu kb. 60%-a elment…ez már nem az a falu, amelyik volt…Búcsúsorainkra az ötletet Fenyvesi bíró adta, megírjuk: Idén, 1948. március 15-én elmaradt az ünnepség. Tavaly még, mint minden évben, a templom kapu előtt volt az ünnepi műsor, és körbe a falu népe. Magyar zászló, himnusz, Talpra magyar! Most gyász volt…bezárkózott, félt az egész falu, a levegőben lógott a következő kitelepítés. Akkor még nem lehetett tudni, hogy ez lesz az utolsó. 1948. III. 17. Március első napjaiban még össze kellett gyűjteni a következő esedékes ruszki jóvátételt, mert jönnek érte. A járási főjegyzőtől kapott írás, előírt mennyiség alapján írta Fenyvesi, hogy ki a soros egy-egy malac, tehén, zsák kukorica, burgonya stb…leadásában. Közben háza udvarán folyt a dáridó, ebédtől a vacsoráig, nagy ivászattal, ahol sikerült mindig a 7-8 ruszki katonát a sárga földig leitatni, hogy utána a dorogi úton sötétedés után a menetből visszalopják a jóvátétel kb. egynegyedét. Emlékezzünk bírónk egyik jó barátjára – nevét ne írjuk le, mert a vagonból még többször visszaszökött egy-egy sonkáért, kolbászért a házába – és hátha Németországból is visszajön. Emlékeztek, háromszor is visszalopta jószágát a dorogi országúton. Először még kis borjú volt, második jóvátételi menetben már üsző, és most utoljára marha. A szőlőben várta barátunk, jelzésére a jó állat kivált a menetből, és mint az őrült jött »haza«!...EMLÉKSZÜNK, hogy röhögött mindenki az utolsó jóvátételi ebéden, amit már az új telepes bíró és társasága adott, de mi is ott voltunk, és Fenyvesi írással a kezében pipálta, hogy ki mit hozott, mikor felugrott az asztaltól a piros csillagos vezető hadnagy ruszki. Mert nagyon ízlett a hagymás, györkönyi paprikás tarhonya. Ordított, hol van ez eldugva? Ilyet idáig nem kaptunk! Hány hold van? Azonnal 3 zsákkal…és miután csak mindenki röhögött a tarhonyán, mert a sváb ebédkor rizs, krumpli volt – én a tarhonyát nem is ismertem – felkapta a ruszki a géppisztolyát, Fenyvesit a falhoz vezettette, agyonlőlek rohadt német, ha nem adsz azonnal 3 zsákkal…Aztán egy telepes oroszul megmagyarázta, hogy ilyen vetés nincs, egy szitán átnyomott, konyhán készülő tészta. A részeg tiszt megtántorodott, alig állt a lábán, és kezéből kiesett a géppisztoly. Te Barátom felvetted, és mosolyogva kezébe adtad. Mindnyájan megmerevedtünk, ereinkben megfagyott a vér…Aztán Te lettél a legjobb barátja, ivócimborája. Te mit adtál be – kérte Fenyvesitől a listát…Egy szép nagy tehenet…Minden alkalommal adott – mondotta Fenyvesi. Kaross, kaross,* jó gyerek ölelgetett a ruszki. Te most visszakapod a tehenedet, vidd haza, így negyedszer már nem kellett visszalopni, mert visszakapta. Aztán sötétedéskor elindult a menet Nagydorog felé, pár kocsi takarmány, sertés, szarvasmarha. Te meg boldogan a tehenecskével hazafelé. Akkor március első napjaiban még nem tudtad, hogy 15-én már a vagonban leszel, ami 19-én [elírás, helyesen: 17-én. B. J.] elindul új hazád felé. Boldog voltál és nevettél. Nem tudtad, hogy március 15-én nem lesz már ünnepély a templom előtt. Megtudtuk, hogy éjjelente visszajöttél pár sonkáért, kolbászért. Az istállóban Riska tehén előtt rengeteg széna, kukorica volt. Biztos sírva simogattad… Pár nap múlva a telepvezetők marhakereskedőknek adták Riskát és még sok falubeli társát. A dorogi úton, a kanyarban megtorpant Riska, felemelte nagy fejét, és belebődült az éjszakába – hol vagy gazdi, nem szólsz?...nem szóltál, marhavagonban már rég túl voltál a határokon. A hajcsár csapott egyet az ostorával, és bevagonírozták a marhákat. A vagonajtóban Riska még beleszagolt a levegőbe – érzem, a gazda erre járt – nem tévedett, de nem tudta, hogy ezek olyan furcsa vagonok, hogy egyikben bányából hozzák haza a málinki robotosokat, – de közben a másik vagonban már rokonaikat ellenkező irányba viszik más vagonok…Kicsit megnyugodott, a pesti vágóhídon mintha fejős vödör zörgést hallott [volna], de az éhség és a szomjúság miatt tévedett, nem csak gazdája házát, földjét tehenét lopták és adták el, őt is, és csörögtek a marhakereskedő markában az alumínium forintok… Az indiai városok utcáin kóborló szent tehenek irigyelhetnek hűségedért. Ha leadásra kerültél volna, nem tudnánk enni húsodból. Őriznénk, gyógyítanák, hogy sokáig élj. Aztán befalaznánk az istálló egy részét, dobogóra raknánk kitömött bőröd – és SZENT TEHÉNKÉNT – Te lennél Györköny hűség szobra. És ha gazdid éjjelente álmában hazalátogatna, mindig megsimogatna… E szellemben búcsúzunk a falutól, mindenkitől, és hisszük, hogy lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér és a jövő GYÖRKÖNY KISVÁROSKÁNK Főterén képzeletbeli HŰSÉG SZOBRA előtt letesszük lucernavirágos nagy szénakoszorúnkat… 1948. június-július Helényi Mihály” Közreadta: Brunn János 2010. június