A települések topográfiájának rögzítése Magyarországon első ízben II. József idejében történt meg 1782-1785-ig, az ún. I. katonai felmérés során. A népszámlálással, összeírással, házszámlálással párhuzamosan ekkor rendelték el a birodalomban valamennyi ház megjelölését, amelyet 1786-ban kateszteri (a birtokokat is érintő) felmérés követett. A nemesség ebben a jogainak sérelmét, pontosabban a megadóztatásának veszélyét látta. Hiába nyugtatta meg őket a „kalapos király” azzal, hogy a „mi bécsi házunk” is számozva lett, a rendeletet csak vonakodva hajtották végre, így ez a kísérlet végül kudarcba fulladt.

A II. katonai felmérés a napóleoni háborúk ösztönzésére készült el. I. Ferenc császár 1806-ban rendelte el a „Zweite oder Franziszeische Landesaufnahme”-t, a második ill. Ferenc-féle országfelmérést, azaz részletes térkép készítését a birodalomról. A Magyar Királyság területéről 1819 és 1869 között készültek el a szelvényrajzok. A mellékelt györkönyi részleten – amelyről nem tudjuk, hogy az adott intervallumban pontosan mikor készült – látható, hogy ekkorra már csaknem teljes egészében kiépült a mai formájában ismert településszerkezet. Utcaneveket nem találunk rajta, mindössze a következő földrajzi helyek olvashatók le róla: Keller Höhe, Hoher B.[erg], Puszta Koch, Puszta Novák, Sixsti Kút, Puszta Petrás, Puszta Kurz Lajos, Platter B.[erg].

Györköny első ismert leírása 1829-ből maradt ránk. Készítője, Hagymássy Sándor jegyző azt írja jelentésében Györkönyről, hogy „az Helység fekszik völgyben, egyébiránt egészséges hely. Három utcából áll, egy hosszú utcából és két darab utcából, rendesen vagyon építve.” A három utcában akkor 291 ház állt. Hagymássy adataiból arra lehet következtetni, hogy a katonai térkép bennünket érintő része 1829 után készülhetett, hiszen azon már nemcsak három utca látható.

Az 1849. október 20-i császári pátens írta elő újra az állandó kataszter létesítését. Mivel ez az elképzelés ezúttal sem volt gyorsan megvalósítható, ezért 1850. március 4-én „földadó ideiglen” készítését rendelték el, hogy a részletes felmérés elvégzéséig legyen alapja a földadó kivetésének. Ez volt az ún. konkretuális felmérés („Concretuelle Vermessung”), melynek térképei 1851 és 1860 között keletkeztek. A pátens ezzel kapcsolatban többek között elrendeli: „Azonnal végrehajtandó minden községben a házak megszámozása, s ugyanez alkalommal az utczák neveit is meg kell határozni, mely nevek az utczák sarkain feljegyzendők.” Györkönyről 1852-ben készült el a telekkönyv, amelynek első oldalán olvasható, hogy a falu „403 egymás mellett fekvő házakból áll”. A telekkönyv egyaránt tartalmaz helyrajzi számokat és házszámokat, valamint több utcának korabeli elnevezését is megismerhetjük belőle. A telekfelméréshez kapcsolódóan 1859-ben készült el az újabb térkép a dunaföldvári adóhivatal számára („Parzellirungs Croquis der Gemeinde Györköny sammt Puszten Dios und Hangos”), amelyben a helyszínelést és a változásokat 1886-ban végezték el. A térképre írt adatokat többször korrigálták, de az megállapítható róla, hogy a házszámozás a falu északi végén, az akkori „Nagy utcza” (a mai Fő utca) nyugati oldalán kezdődött, (pontosabban az attól még északabbra fekvő Diós pusztán lévő közbirtokos telkeken), majd folyamatosan haladt végig az egyes utcákon, végül ugyanott, ahol elkezdődött, az utca túloldalán fejeződött be. A házszámozásnak ez a módszere, kisebb változtatásokkal, mind a mai napig fennmaradt.

A györkönyi utcák nevei – ahogy másutt is – a történelem során többször változtak. Kezdetben az elnevezések között ilyeneket találunk, mint az utca mérete, alakja (pl. hosszú, nagy); valamilyen közszájon forgó jellegzetessége (pl. sáros); valamely földrajzi vonatkozása (pl. dombon lévő); foglalkozásra utaló név (pl. kőműves) stb. A történelmi névadás szokása (politikusok, írók, költők) először a kiegyezés után terjedt el, főként a városokban, de a falvakban csak jóval később jelent meg. Egy – a községünkről 1926-ban készült – szabadkézi térképvázlaton még korábbi keletű, hagyományos utcaneveket olvashatunk, azonban sajnos nem mindegyiket írták fel rá. Györkönyben, a nagyközséggé válást követően, 1930-ban vezették be a ma is használatos elnevezéseket. Ezt követően a régiek nagy részét már csak a helybéli német nyelvjárás őrizte meg. A névváltozások oka a történelem során legtöbbször politikai volt. Nálunk az utcanevek két kivétellel (Szabadság utca, Tolnai Lajos utca) már a II. világháború előtt is a maiak voltak, tehát kiállták az idők próbáját. Egy utca, az Alkotmány pedig később létesült.

Fő utca: Ez az a bizonyos 1829-es „hosszú utca”. 1852-ben már Nagy utcának nevezik. Nagyjából a Fő utca közepén alakult ki a falu központja: ide épült az evangélikus templom, itt található az iskola, és a községi elöljáróság is – koronként más-más épületben – itt volt elérhető. Helyi német dialektusban is håuptkåsz (Hauptgasse) a neve. Az utca északi végét a köznyelv Libavárosnak nevezi. Németül is hasonlóképpen hívják, kėncvát (Gänse Weide), amely abból ered, hogy a Fő utca végén kezdődő mezőn régen libákat legeltettek. A katonai térképen még nem épült be ez az utcarész. A későbbi ábrázoláson is csak a Libavárosnak a keleti oldalán láthatók házak, a nyugati oldalán mindössze elszórtan néhány közbirtokos kúria épült. A nyugati oldal a XX. század elején épült be teljesen.
Szabadság utca: 1852-ben még Császár utca a neve, majd később Király utca lesz belőle. A II. világháború után politikai okokból ez utóbbi név sem maradhatott meg, így 1948-ban elnevezték Szabadság utcának. A helybéliek német elnevezése még az első, legrégibb nevet őrzi: Kåjszrkåsz (Kaisergasse).

Hegy utca: 1852-ben Kilátó utca. A elnevezés onnan ered, hogy az utca északi végéről nyílt valamikor a legjobb kilátás a falu egészére. Talán valamiféle kilátó is állt itt abban az időben. Később Domb utcának nevezték el, végül, egy kis túlzásba esve, elkeresztelték a mai névére. Németül kétféleképpen is nevezik: Hivlkåsznak (Hügelgasse), ami a domb megfelelője; és az utca északi végének keleti oldalán, a völgyben lévő szakaszát Rephinklkåsznak (Rebhuhn, Repphuhn) hívták, mert régen sok fogoly tanyázott itt a két házsor közötti területen.

Kisfaludy utca: 1852-ben Gamauf köznek nevezik. Johann Christian Ritter lelkész (1798-1842-ig szolgált itt) első feleségéről, a korán elhalt Charlotte Gamaufról kaphatta a nevet, akinek apja, Teophil Gottlieb Gamauf neves soproni evangélikus lelkész, a város történetének első jelentős kutatója volt. Később a Kereszt utca nevet kapja, mivel a Fő utcáról merőlegesen, azaz keresztbe húzódik a Hegy utca felé. Ez a német megnevezése is: Cvechkåsz (Zwerchgasse). Hogy melyik Kisfaludyról kapta a mai nevét, a drámaíró Károlyról vagy a költő Sándorról, nem tudható.

Barcsay utca: Az 1852-es neve Mészárszék köz. A Fő utcáról nyíló utca sarkán, a régi községházával szemben állt a XIX. században a közbirtokosok mészárszéke. A XX. század elején új, polgári jellegű ház épült a helyén, amelyben Koch Mihály vendéglője volt. Az utcát egy nagy múltú erdélyi történelmi családról nevezték el. A helyiek egyszerűen a hirenkmáhåusz (Hinter dem Gemindehaus) elnevezéssel illették, mivel a kis utcácska a régi községháza mögött húzódik a Kisfaludy utcáig.

Tolnai Lajos utca: 1852-ben Kert köz a neve. A tőle nyugatra eső Fő utcai házak kertjei szegélyezik az utca egyik oldalát, és a másik oldalon is jobbára kertek találhatók. Később Sár utcának, majd Rét utcának nevezték. Így hívják németül is: Viszekåsz (Wiesengasse). Mivel a Fő utcánál jóval mélyebben fekvő utca a vizes rét közelében épült, az év nagy részében meglehetősen sáros is volt. 1955-ben a falu híres szülöttéről, Tolnai Lajosról, a XIX. század neves írójáról nevezik el, akinek a szülőháza az utca elején állt. Az emléktáblával is megjelölt házat később lebontották, és új épült a helyére.

Paksi utca: 1852-es elnevezése Pincze köz. Német neve is arra utal, hogy Györkönyből Paksra erre lehet a legrövidebb úton eljutni: Påkszrvék (Pakser Weg). Nagydorogi út: 1852-ben is ez volt a neve a falu központjától a szomszéd községbe vezető útnak, de a Széchenyi utcától a Fő utcáig tartó szakaszát akkor az iskolamesterből (tanítómester) következően Mester köznek hívták. A Tolna megye földrajzi nevei c. kiadvány szerint nevezték még a györkönyiek Tassi útnak is, állítólag Thassy István nagydorogi személyről, aki kvártélyos volt a Rákóczi-szabadságharc idején. Nem tudjuk, ez az adat honnan származik. Tény viszont, hogy az 1852-es telekkönyv szerint Györköny Diós nevű határrészében lakott Tassy Gábor birtokos. 1851-ben még itt élt apja, Tassy Béla is, aki itt is született. Utóbbit egy 1851-es megyei irat a „megkegyelmezett forradalmi egyének” között említi, aki „korábban országgyűlési írnok, később honvéd és pártütő. Jelenleg gazdálkodik, politikai viselete szerény.” Talán inkább vele kapcsolatos az elnevezés. A nagydorogi út 1891-ig még nagyjából egyenesen vezetett a temetőtől a szomszéd faluba. 1890-ben kérte a nagydorogi képviselőtestület annak áthelyezését északabbra, Ezzel a korábban teljesen egyenes út 1453 méterrel hosszabb lenne ugyan, de a legelőmegosztás miatti új kialakítás szempontjából Nagydorognak ez előnyös volna – így szólt az indoklás. Györköny fellebbezett ez ellen, de végül az új tervet hagyták jóvá. Így jött létre a két kanyarral megtört mai út. 1905-ben merült fel először a Györkönyt Nagydoroggal összekötő út kövesúttá való kiépítése. 1908-ban a györkönyiek már az iránt folyamodtak az állami építési hivatalhoz, hogy ez a kövesút ne csak a falu központjáig épüljön meg, hanem tovább, az utat keresztező patak hídjáig. Ezt követően így is készült el az út. Az 1970-es évekig ez volt a falu egyetlen szilárd burkolatú utcája. Innen a német neve is: státrósz (Steinstraße).

Ez az út egyben észak-déli irányban kétfelé is osztja a községet: egy felső falura és egy alsó falura, svábul ovrtoåf-uråtoåf (Oberdorf-Unterdorf). A helybéliek régen a felső faluban lakókat vácåpåur-nak (Weizenbauer), azaz búzát termelőknek, az alsófalubelieket ezzel szemben gúnyosan rėpcåpåur-nak (Rapsebauer), vagyis repcét termelőknek nevezték. Az elnevezés alapja az, hogy a felső faluban lakott a legtöbb gazdag paraszt, akik jó minőségű gabonát tudtak termelni, míg az alsó faluban éltek a szegényebbek, és az ő termésük gyengébb, apróbb szemű volt.

Széchenyi utca: A XX. század első évtizedeiben még Posta utcának hívták, mert az utca elején volt annak idején a postahivatal. A svábok Rácåkåsznak (Raizengasse) nevezték, ami Rác utcát jelent. Ebben az utcában lakott a népemlékezet szerint egy mészáros, aki a község utolsó szerb nemzetiségű lakosa volt. Tolnai Lajos A sötét világ című önéletrajzi regényében – 1840-as évekbeli györkönyi emlékeit idézve – szintén említést tesz egy Breznyánszky nevű mészárosról, ami hitelesíti az elnevezést.

Szőlő utca: Régen, mivel a temetőtől indul, Temető utca volt a neve, ahogy azt a német elnevezése is őrzi: Khechófkåsz (Kirchhofgasse). Tőle nyugatra szőlők helyezkednek el ma is.

Bocskai utca: 1852-ben Új utca a neve, mivel az ezt megelőző évtizedekben létesülhetett. Ez a német elnevezése is: nåjkåsz (Neue Gasse).

Az 1926-os térképen Újsor utcaként szerepel. Újváros utca: 1852-ben Kurcz György utcának hívják. Kurcz György közbirtokos volt, Diós pusztán élt. Nem tudjuk, milyen okból nevezték el róla az utcát, de személye feltehetően közbizalmat élvezett. A XX. század elejétől Újváros a neve. A már idézett 1981-es gyűjtés szerint ez a falu legrégibb utcája. Nem ismert, hogy honnan való ez a megállapítás, és mivel ellentmond az utca elnevezésének is, feltehetően téves. Ugyanígy sem itt, sem a Libaváros esetében nem tudjuk, mire vezethető vissza a „város” szó használata.

Eötvös utca: Más elnevezése nem ismeretes. A Kisfaludy utcához hasonlóan a magyar történelem két jelentős alakjához is kapcsolódhat a név: Károlyhoz, az íróhoz és politikushoz, de valószínűbb, hogy a névadók báró Eötvös Józsefre gondoltak, aki az 1848-as első felelős kormány vallás- és közoktatási minisztere volt. Rákóczi utca: 1852-ben Pincehegy utca, ahogy a német elnevezése is erre utal: Khėråhékåsz (Kellerhöhegasse).

Hosszú köz: A Rákóczi utcának a Fő utcától a Bocskai utcáig terjedő szakasza. Nevezik még Bölcsőde köznek is, mert itt volt régebben a bölcsőde. Németül is Hosszú köznek hívják, azaz Långåsz keszjå (Langes Gässchen). Használatos volt még a helyiek körében a nåcårénrkåsz (Nazarenergasse), mert ebben a közben volt a nazarénusok imaháza.

Kossuth Lajos utca: A Rákóczi utcától a Baross utcáig tartó részét 1852-ben Kőműves köznek hívták, feltehetően egy vagy több kőműves lakhatott itt. A XX. század elején a Magyar utca alatt, a Rákóczi utcából délre nyíló szakaszát Kadar utcának nevezték. (Az 1926-os térképvázlaton szerepel így. A kézírás nehezen olvasható, ezért elképzelhető, hogy a helyes olvasat Kádár utca, és foglalkozásra utal, nem a györkönyiek egyik kedvelt szőlőfajtájára. Ma egyik verzióra sincs magyarázatunk.) Az utca déli végének a német neve mílkåsz (Mühlgasse), azaz Malom utca volt, ugyanis arrafelé valamikor két malom is működött.

Magyar utca: Régebben Zsír utca, így szerepel az 1926-os térképen is. Németül is ez a neve: Smålckåsz (Schmalzgasse). A régi elnevezésről az 1981-es felmérésben azt olvashatjuk, hogy a helyi németek szerint gúnyos eredetű, és arra utal, hogy az itt lakóknak ritkán volt zsírjuk a főzéshez. A mai név kapcsán csak találgathatunk. Talán a Trianon utáni időszak nacionalista közszellemének tett gesztus ez a névadás az akkor még alapvetően német lakosságú község vezetése részéről.

Arany János utca: A Paksi utcától a Baross utcáig vezető szakaszát a XX. század elején még Boszorkány utcának nevezték. Ennek eredetét sem ismerjük. Feltehetően valamilyen mára elfeledett legenda az alapja. Az utca végén, a Fő utca felé vezető árok sötétben meglehetősen vad és romantikus környéke indította talán régen az arra járókat effajta képzelgésekre. Baross utca: A dualizmus korának kiemelkedő politikusáról, Baross Gáborról kapta a nevét, akit a vasút fejlesztésében kifejtett tevékenységéért „vasminiszternek” neveztek. A népnyelvben rinåkåsznak (Rinnegasse) nevezik, mert az imént említett árokban, a Fő utcáról, a Magyar utca mögött, az Arany János utcát keresztezve a nagy esőzések után egy patakszerű csurgó folyik le a hídig.

Alkotmány utca: Az 1960-as években nyitották meg új utcaként az építkezni szándékozók számára. A XIX. századi térképeken – a mai házak telkén valahol – még a szemben folyó pataknak egy második ága is látható, amely a mostani Rákóczi utcai hídtól ágazik el, és a malom melletti hídig tart, illetve a Pince-hegyre vezető útnál még egy harmadik híd is volt.

Petőfi utca: A Paksi útnak a Pince-hegy eleji szakaszát 1930-ban nevezték el így.

Brunn János 2010. február