Schmidt János evangélikus lelkész élete és munkássága

Csepregi Zoltán egyháztörténész-professzor írta róla 2009-ben a következőket: „Amit a 18. század első felében létrejött dél-dunántúli német evangélikus gyülekezetek kezdeti éveiről s első papjaik életéről a történeti kutatás eddig megállapított, az voltaképpen egy ember, Schmidt János (1889–1958) györkönyi lelkész fáradhatatlan anyaggyűjtésén alapul.” Ezek a méltató szavak az utókor egyértelmű elismerését tükrözik. Az érintett életútja azonban végletes megítélésektől terhes.

Schmidt János a Tolna megyei Felsőnánán született 1889. december 27-én, paraszti családban. 1902-től a bonyhádi gimnázium tanulója. Ő volt az 1908-ban alakult Petőfi Sándor Önképzőkör első ifjúsági elnöke. A gimnázium első érettségiző osztályával fejezte be középiskolai tanulmányait 1910-ben. Az alma materhez való szoros kapcsolatát jelzi, hogy egyik kezdeményezője volt az 1936-ban megalakult Bonyhádi Öregdiákok Szövetségének (BÖSZ). Az érettségit követően a soproni Evangélikus Teológiai Akadémián szerzett lelkészi oklevelet. 1914. augusztus 23-án avatták, majd Ágfalván lett segédlelkész. Ezután Mucsfán és a györköny-bikácsi gyülekezetben helyettesít, majd 1916-tól, választott lelkészként, Kalaznón teljesít szolgálatot. Innen hívják meg a györkönyi evangélikus gyülekezet élére, amelynek Tomka Gusztáv 1915-ben bekövetkezett halála óta nem volt állandó, választott lelkésze. Érkezésekor a következőket jegyzi be a halotti anyakönyvbe: "Nehéz viszonyok között, de Istenbe az ő megsegítő kegyelmébe vetve bizodalmamat megkezdem működésemet e gyülekezetben 1921. június 1-én, miután előző napon volt gyülekezetemből ide jöttem át."

Vajon mik voltak azok a „nehéz viszonyok”, amelyekkel Schmidt János már az első napon szembesült? A választ részint abban a gépelt kéziratban fennmaradt írásában találjuk meg, amelyet életének utolsó szakaszában, 1950 körül készített német nyelven a györkönyi evangélikus gyülekezet történetéről, benne saját életútjáról is. Eszerint a frissen megválasztott evangélikus lelkész számára a legnagyobb gondot a 19. század vége óta Györkönyben is egyre erőteljesebben terjedő protestáns „szekták” okozták. A nazarénusok, a baptisták, a swedenborgiánusok és a metodisták. Utóbbiak éppen az ő szolgálatának kezdő évében alakítottak gyülekezetet a faluban. Ezek a közösségek egyrészt megnehezítették számára a lelkipásztorkodást, ugyanakkor bizonyos tekintetben élénkítően hatottak a hitéletre. Visszatekintésében erősen bírálta egyházközsége erkölcsi állapotát, felrótta az őseik által hozott német hagyományok kiveszését, és úgy látta, hogy a közösség a teljes elmagyarosodás felé haladt. Ezzel a tudattal gondozta csaknem negyed századon át a község evangélikus híveit.

Lelkészi tevékenysége mellett Schmidt János behatóan foglalkozott egyház- és településtörténeti kérdésekkel is. Kutatásai során elsősorban szűkebb pátriájának, Tolna megyének a török hódoltság utáni németek által történt betelepítését, valamint ezzel szoros összefüggésben az itteni evangélikus egyházközségek megalakulását tárta fel. Első írásai e tárgykörben 1929-ben jelentek meg a Christlicher Hausfreund című Pécsett kiadott evangélikus lapban, valamint a Blayer Jakab által alapított tudományos folyóiratban, a Deutsch-Ungarische Heimatblätterben. Ebben az évben került a kezébe a darmstadi lelkésznek, Wilhelm Diehlnek még 1910-ben megjelentetett hosszú listája azokról a hesseni kivándorlókról, akik 1721 és 1724 között VI. Károly hívására a bánáti katonai területre költöztek. A listán feltüntetett nevek között számos olyat talált, amelyek megegyeztek az általa ismert Tolna megyei evangélikus anyakönyvekben olvasottakkal. Ez a felfedezés igen erős hatással volt rá, és arra ösztönözte, hogy a Németországban fellelhető eredeti dokumentumokat is megvizsgálja.

Schmidt János számára a rákövetkező, 1930-as év több szempontból is kiemelkedő volt. Ebben az évben jelent meg Dombóváron a Magyar városok, vármegyék, társadalmi emlékalbuma című sorozat VI. köteteként a Tolnamegyei fejek című kiadvány, amelybe a györkönyi lelkész is belekerült. Az írás ismerteti életrajzát, szól addigi publikációiról, és így értékeli tevékenységét: „A jó pap minden kellékével rendelkezik, és ez a titka annak, hogy hívei nagy szeretettel és tisztelettel veszik körül.” 1930. július végén a lelkész részt vett Augsburgban az ágostai hitvallás megszületésének 400. évfordulóján tartott ünnepségeken. Ezt követően a Gustav Adolf Egyesület meghívására hosszabb időn keresztül vendégeskedett, előadásokat tartott és történeti kutatásokat végezett Hessen tartományban. Vizsgálódásainak tárgya a 18. század elején Tolna megyébe betelepült németek ottani származási helye volt. Darmstadtban, a hesseni állami levéltárban is kutatott. A darmstadti kastélyban elhelyezett, a kivándorlással kapcsolatos forrásanyagba Schmidt János elsőként mélyedt el, és dolgozta azt fel. Mint utóbb kiderült, nemcsak elsőként, hanem egyetlenként tanulmányozta ezeket az archív dokumentumokat. A 2. világháború vége felé a levéltár túlnyomó részét elköltöztették a kastélyból, de egyebek mellett ezt a dokumentációt már nem sikerült megmenteni, ugyanis 1944-ben a kastélyt bombatámadás érte, és teljesen kiégett. A Schmidt János által feldolgozott iratok is megsemmisültek. A kutatások eredményeként 1939-ben, Győrben megjelent könyvének címe: Német telepesek bevándorlása Hessenből Tolna-Baranya-Somogyba a XVIII. század első felében. Innen ismerjük a Györkönyben letelepedett első hesseni eredetű német bevándorlók neveit is. Ezzel a művével Schmidt János elévülhetetlen érdemeket szerzett az adott téma kutatásában, ugyanakkor tudományos szempontból problematikus, hogy az alapjául szolgáló források elérhetetlensége immár lehetetlenné teszi eredményeinek a felülvizsgálatát. Ugyanebben az évben jelent meg Pakson a tolnai evangélikus egyházmegye megalapításának körülményeit tárgyaló műve Szeniczei Bárány György élete és munkássága 1682-1757 címmel.

Az 1930-as évektől kezdődően a hazai németség a magyar és a nagynémet sovinizmus malomkövei közt őrlődött, és a beolvadás vagy a németsége vállalásának dilemmáját élte meg. Ebben a nehéz helyzetben kellett Schmidt Jánosnak is, a túlnyomó többségében német nemzetiségű gyülekezet lelkészének, helytállnia. Mindez a későbbiek során a személyes sorsát is nagyban meghatározta.

Schmidt János kezdettől fogva a magyarországi német hagyományok ápolása mellett kötelezte el magát, ugyanakkor a magyar hazához való hűség fontosságát is hangoztatta. A tőle származó ismert írások, feljegyzések is erről tanúskodnak. A kétféle érzület közötti összhangot és egyensúlyt megteremteni az 1930-as és ’40-es években csak keveseknek sikerült. Ezt a kettős elkötelezettséget keskeny palló kötötte össze egymással, és könnyű volt erről a középútról egyik vagy másik irányba letérni. A kísértés erre mindkét oldalról erős volt Schmidt János környezetében is. Az alábbi két epizód is ezt példázza.

Ezekben az évtizedekben, Györkönyben az evangélikus istentiszteletek német nyelven folytak. Csupán a nagy kettős ünnepek második napján, valamint a nemzeti ünnepek alkalmából szólt szokás szerint magyar nyelven a gyülekezethez a lelkész. Schmidt János egy későbbi feljegyzésében ez utóbbiról azt írta: „akkor a hívek tüntetőleg távol maradtak, és az ürességtől kongott a máskor teli templom.” 1940-ben a Levente Egyesület vezetői felszólították Schmidt Jánost, hogy vezessen be havonta egy magyar nyelvű vasárnapi istentiszteletet a leventék számára, ő azonban visszautasította a kérést. A györkönyi Levente Egyesület 1925-ben alakult, első elnöke Schmidt János lelkész lett. A későbbi ominózus felkérést azonban ̶ mivel a leventék ugyanúgy értették a német nyelvű prédikációt, mint a gyülekezet többi tagja – indokolatlannak és politikai célzatúnak értékelhette, ezért elutasította.

A másik oldalról 1941-ben érkezett a kihívás. Ebben az évben megüresedett a Tolna- Baranya-Somogyi Evangélikus Egyházmegye elnöki posztja. A Volksbund nevében dr. Mühl Henrik bonyhádi orvos és a gyönki dr. Reitinger Henrik, az országos választmány tagjai, felkérték Schmidt Jánost, pályázza meg az állást. Mivel ezzel egy időben az a hamis híresztelés is elterjedt róla, hogy tagja a Volksbundnak, Schmidt János – függetlenségének nyomatékosítása céljából – a Tolnamegyei Ujságban a következőket jelentette meg:

 

„Nyilatkozat. Alulírott kijelentem, hogy a Tolna- Baranya-Somogyi Ev. Egyházmegye elnökválasztásával kapcsolatban a német Volksbundnak ez ügyben nálam járt megbízottai előtt tiltakoztam nevemnek és személyemnek a választással való kapcsolatba hozatala ellen s előttük az esetleges megválasztatás elfogadására semmiféle ígéretet nem tettem. Györköny, 1941. július 1. Schmidt János ev. lelkész”

Fenti elhatárolódása ellenére Schmidt Jánost egyházi körökben továbbra is többen a Volksbund elkötelezett hívének, sőt tagjának tartották. Ez az igaztalan vád élete végéig elkísérte.

A Volksbund ̶ amely eredetileg elsősorban kulturális egyesületként tevékenykedett, később viszont, a háború alatt, erősen átpolitizálódott és radikalizálódott ̶ magukat a német nemzetiségű honpolgárokat is megosztotta. Sokan közülük, akikben igen erős volt a magyar hazafias érzés, ellenszenvvel tekintettek a nemzeti szocialista eszméket olykor nyíltan is vállaló szervezetre. Létre is hozták a vele szembenálló Hűségmozgalmat. A Volksbund Györkönyben is szerzett magának híveket, de korántsem volt olyan erős, mint más Tolna megyei falvakban. A Hűségmozgalomnak nem voltak a községben tagjai, de hasonló nézeteket vallók itt is akadtak. Utóbbiak közül kerülhetett ki az a személy is, aki 1944 novemberének végén az evangélikus parókia kerítésére egyik éjszaka egy papírlapot tűzött ki, amelyen németül megfogalmazott fenyegető mondatok voltak Schmidt Jánosnak címezve. Az illető kilétéről nincsenek biztos információink. Tettének következményeit azonban másoknak kellett elszenvedniük. Az íráskép alapján a lelkész gyermeki kéznek tulajdonította az üzenetet. Gyanúja ezért egy akkor hét éves, az ismeretségi körébe tartozó kislányra terelődött, akit két német katona egy civil kíséretében apjával együtt a községházára (ma iskola) hurcolt. Ott bántalmazták, majd az udvaron lévő jégverembe zárták őket. A fogva tartottakat három nap után minden magyarázat nélkül elengedték. (A történtekről beszámoló hajdani kislány nevét, kérésére, nem közlöm, de mint szóbeli forrást hitelesnek fogadom el. Az epizód pedig szorosan hozzátartozik a lelkész életének tragikus fordulatához. ̶ B. J.) Schmidt János a már említett német nyelvű gyülekezettörténetében azt írja, hogy „egy ateista analfabéta halálosan megfenyegette”, ezért „néhány komoly gyülekezeti tag tanácsára” feleségével és 19 éves lányával együtt eltávozott Györkönyből. Tegyük hozzá: elhatározásával egyben a gyülekezetét is magára hagyta. Lehetséges, hogy Schmidt pap azt az ismeretlen személyt nevezi itt „ateista analfabétának”, aki a fenyegető írást a paplakra kitűzte. A szóbeszéd szerint a lelkész az oroszok elől kivonuló német katonákkal és a helyi Volksbund vezetőjével együtt távozott a faluból. Ezzel megkezdődött Schmidt János kálváriája.

Menekülése során Ausztriáig, a Salzburg tartománybeli Zell am See járásig jutott el. Itt tartózkodott 1945. október végéig, amikor is, fia szerint: „lelkiismereti okokból”, visszatért Györkönybe. Ekkor viszont a lelkészi állást már Takó István töltötte be. Schmidt János ezek után nyugdíjazását kérte, és Paksra költözött, ahol haláláig élt. Nyugdíját azonban, állítása szerint, csak másfél év huzavona után kapta meg, holott egy arra hivatott egyházi bizottság őt visszatérése után igazolta.

Sorsában közben 1945 végén újabb fordulat következett be: a Volksbunddal és a németekkel való kollaboráció hamis vádjával letartóztatták, majd volt gyülekezete „négy rosszindulatú tagjának hamis esküje alapján”, állítja Schmidt, a Budapesti Népbíróság három év börtönre ítélte. Tíz hónapi vizsgálati fogság után azonban felmentették a vádak alól és szabadon engedték. Lelkészi hivatását Schmidt János többé már nem folytathatta. Nyugdíjasként azonban aktívan részt vett a paksi evangélikus gyülekezet életében. 1949. december 26-án, a délelőtti istentiszteleten Fábián Imre főesperes megbízása alapján, ünnepi beszéd keretében ő adta át rendeltetésének a háború alatt megsérült és újjáépített orgonát.

1950-ben az evangélikus egyház az egész országra kiterjedően elkészíttette az egyes egyházközségek történetének rövid áttekintését 1900-tól kezdődően az elmúlt fél évszázadról. Takó István györkönyi evangélikus lelkész 1950. március 29-i dátummal küldte el ötoldalas írását a Tolna-Baranya-Somogy megyei egyházkerület püspöki hivatala számára. A 47 egyházközség által beküldött összefoglalókat tartalmazó dosszié bevezető írása magának az egyházmegyének a történetéről ad rövid áttekintést. Ennek a szövegnek nem ismerjük a szerzőjét, míg az egyes egyházközségi történeteket minden esetben aláírták a lelkészek.

Ebben a bevezetőben olvashatjuk, többek között, hogy az I. világháború után az egyházmegyében különösen élénk volt a szekták szerveződése. „Egész járvánnyá fejlődött a szektakeresés.” A szerző külön kiemeli Györkönyt, ahol mindhárom szekta (nazarénus, baptista, metodista) „egész sereget szervezett”. Majd ehhez hozzáteszi: „A német gyülekezetek legnagyobb részében 50-60-100 s még több lélek vetette magát a szekták karjaiba s gyengítette saját gyülekezetét.” Ebben az összegzésben igazolva láthatjuk Schmidt Jánosnak györkönyi állandó szolgálata kezdetekor megfogalmazott, fentebb idézett aggodalmait. Ugyanezt erősíti meg beküldött írásában a sárszentlőrinci lelkész, aki a Schmidt János működését megelőző „lelkész nélküli” időszakról írva a „szektafészek” szóval jellemzi Györkönyt, amely a környék evangélikus gyülekezeteit is veszélyeztette. 1915-1921-ig ugyanis nem volt választott lelkészük a györkönyi evangélikusoknak, helyettesítő lelkészek látták el a faladatot. Így még inkább érthető Schmidt János „nehéz” helyzete.

A Takó István által gépelt irat oldalain bizonyos helyeken x alakú jelölések, illetve rövid megjegyzések („tévedés”, „valótlanság”) láthatók, a lapok hátoldalán pedig hosszabb, kézzel írott korrekciós megállapítások találhatók a megjelölt szöveghelyekkel kapcsolatban. Az utolsó oldalhoz kapcsolódik egy cédula, amelyre a dokumentumot feldolgozó személy (feltehetően a levéltáros) a következőket írta: „A ceruzás megjegyzések valószínűleg Schmidt Jánostól származnak, kézírás hasonlósága alapján (györkönyi presb. jegyzőkönyv). 2002. III. 18.” - olvashatatlan szignó.

Schmidt János első korrekciója arra vonatkozik, hogy a templom tornyát nem 1885-ben építették, ahogy azt Takó I. leírta, hanem a templom épületével egy időben készült, 1885-ben csak újra fedték. Majd a tanárválasztásokkal kapcsolatban van vitája utódjával. Ezt követően néhány, a maga és elődje, Tomka Gusztáv lelkészi tevékenységének bizonyos tartalmi elemeit (lelki munka, bibliaórák, egyesületek) védi meg a Takó István által írott bíráló állításokkal szemben. A két világháború közti időszakról szólva Takó I. azt emeli ki, hogy a Volksbund erőteljes nyomást fejtett ki annak érdekében, hogy az iskola tiszta német nyelvű legyen, de a gyülekezet úgy határozott, hogy továbbra is vegyes nyelvű maradjon. 1945 júliusában pedig (már az ő, azaz Takó I. idejében) a gyülekezet presbitériuma és közgyűlése elrendeli, hogy „az összes egyházi funkciók magyar nyelven végeztessenek és az iskola tanítási nyelve is, minden osztályban, magyar legyen.” Schmidt J. szerint: „Takó lelkésznek nagy szüksége volt erre a határozatra, mert a német nyelvet nem bírja, csak azzal a kötelezettséggel engedte az egyházi hatóság /: főesperes előttem tett kijelentése/ a györkönyi lelkészi állásba, hogy 2 év alatt megtanul németül. Ezt máig nem tette meg, s előttem nem egyszer fájlalták már volt híveim, hogy másutt vannak német istentiszteletek, csak Györkönyben nem.”

Takó I. érinti Schmidt pap távozását is. Azt írja, hogy „igen nagy vesztesége és nyomorúsága volt a gyülekezetnek az, hogy lelkésze eltávozott a gyülekezetből és 5 hónapig teljesen magára maradt a legnehezebb időkben.” (A sors iróniája, hogy abban az öt hónapban a metodista „szekta” papja, Zimre Gyula egyedül látta el a faluban a lelkészi feladatokat. „Minden teendő rászakadt. Egyedül temetett, keresztelt” – olvasható egy róla szóló megemlékezésben.) Az érintett maga így reagál erre: „Schmidt János azért hagyta el az idegösszeomlásig menő a feletti lelki vívódás után hogy azzal, ha életét kockáztatja használ-e valakinek vagy valaminek, mert nem az érkező oroszoktól, hanem gyülekezete egyes indokolatlanul ellene hangolt tagjainak egynémelyikétől kellett féltenie a maga és családja életét. Egyes komoly gyülekezeti tagok figyelmeztették erre a lelkészt.” Majd hozzáfűzi: „ Nem úgy mint Takó István ki a délelőtti istentiszteleten még buzdította híveit a maradásra és a reá következő éjszaka családjával elmenekült. Az övéhez hasonló helyzetben Schmidt János nem hagyta volna el a helyét.” Igen. Amit Takó lelkész elődjének felrótt, azt sajnos ő maga is elkövette. Az Evangélikus Élet 1977. évi 35. számában, a róla szóló nekrológban ezt olvashatjuk: „1931 novemberétől 1945. október 1-ig a pécsi gyülekezet lelkésze.” Ez azonban nem felel meg a valóságnak. A Harangszó című evangélikus néplap 1944. december 10-i számában a HOZZÁTARTOZÓIT KERESI rovatban ez áll: „Kovács József […] felkérem a dunántúli egyházkerület és gyülekezetek lelkészeit, híveit, valamint a pécsi gyülekezet menekült híveit, hogy velem közölni szíveskedjék, ki mit tud: Takó István pécsi ev. lelkészről, családjáról, […], valamint feleségemről […]. Hol vannak, Pécsről hova, kihez költöztek. Kérem címüket közölni velem.” Ekkor tehát Takó István már nincs a helyén. Az Evangélikus Élet 1975. évi 41. számában a pécsi evangélikus templom 100 éves jubileumáról szóló megemlékezés egyik részlete, közvetve ugyan, de szintén ezt támasztja alá: „Eljött 1944. nov. 29-vel a pécsi gyülekezet számára a politikai-társadalmi felszabadulás. Új világ kezdődött. A harmadik éve káplánkodó Káldy Zoltán az, akire rámaradt az új alapvetés teljes gondja. 1945 telétől már mint parókuslelkész gyűjti össze a széthullt gyülekezetét”. Ő tehát, Kapi Béla akkori püspök felszólításának eleget téve, a helyén maradt. Igaz, a fiatal káplánnak, Schmidt és Takó lelkészekkel ellentétben, akkor még nem volt saját családja, amelyet valóságos veszélyektől féltenie kellett volna.

Schmidt Jánosnak az őt ért legsúlyosabb vádra, amely a sorsát is meghatározta, ez a válasza: „A Volksbund mozgalommal kapcsolatban a lelkész [Schmidt J. – B. J.] eleitől fogva nyíltan, magánbeszélgetésben és hivatalos alkalmakkor, sőt a szószékről Jézus magatartása alapján azt a ker. hitéből folyó álláspontot vallotta és hirdette, hogy a származásunkat, családi, vérbeli kötelékeinket és kapcsolatainkat nem magunk választottuk. Ezek és ami ezzel összefügg a teremtő Isten adománya, amelyet szabad és kell is mindenkinek megbecsülnie. De a szülőföldünk, a hazánk és az a nemzeti közösség, melybe az isteni gondviselés folytán beleszülettünk, szintén Isten adománya. Tehát ezt is, és mindazt, amit ezzel kaptunk, szintén meg kell becsülnünk és hűségesen teljesíteni ebből fakadó honpolgári, hazafias kötelességeinket, melyekért az örökkévalóságban az Isten előtt szintén felelnünk kell, s honfiúi hűségre intette a híveket. Mindezt készséggel elfogadták a hívek s meghajoltak előtte. Egyébként a lelkész sem pro sem contra nem politizált. Így sikerült Isten segedelmével a Volksbundot megakadályozni abban, hogy nagyobb befolyást gyakorolhasson. A lelkésznek soha nehézséget nem okoztak. Sokkal több nehézséget szerzett neki a hazafias frázisokat hangoztató és mellét verő vezetősége a helyi leventeegyesületnek.”

Korrekcióit Schmidt János ekként összegzi: „Amiket […] idejegyeztem a tiszta igazság. A megjegyzésekkel, úgy éreztem tartozom a történeti hűségnek és igazságnak, de magamnak és sokszor igen-igen nehéz körülmények között 23 évi és Tomka Gusztáv 36 évi hasonló körülmények között végzett hűséges munkájának.” Tegyük ehhez hozzá: Tomka Gusztáv Schmidtnek nemcsak elődje, hanem apósa is volt, ennélfogva mélyebb ismeretei voltak tevékenységéről.

Felvetődhet végül a kérdés: Vajon miként volt arra Schmidt Jánosnak módja, hogy a györkönyi lelkész iratára a véleményét rávezesse? Utolsó előtti megjegyzésében arra utal, hogy részt vett a Tolna megyéből beküldött anyagok összegyűjtésében, így betekinthetett Takó István írásába is. Az olvasottak pedig, erős igazság érzetéből adódóan, helyreigazítás megfogalmazására késztették. Korábban arra is kitértünk, hogy „száműzött” volta ellenére Pakson élvezte a főesperes bizalmát. Hogy felettese tudtával vagy anélkül készültek-e a feljegyzések, nem ismeretes. Mindenesetre így került továbbításra az irat, és ezt őrzi az Evangélikus Országos Levéltár.

Schmidt János 1958. augusztus 26-án állatorvos fiánál, Tomka Jánosnál tartózkodott Vaskúton. (A fiú ekkor már édesanyja vezetéknevét viselte.) A lelkészt itt érte a halál. Az elhunytat Vaskútról Paksra hozták, ahol az Evangélikus Temetőben augusztus 28-án helyezték végső nyugalomra. A temetési beszédet Sólyom Károly paksi lelkész mondta, a sírnál az egyházmegye nevében Mihácsi Lajos dunaföldvári, a volt gyülekezet nevében Takó István györkönyi lelkész búcsúztatta. A temetési ige a Zsoltárok könyve 34. fejezet 19. verse volt: „Közel van az Úr a megtört szívekhez, és megsegíti a sebhedt lelkeket.”

Brunn János, 2020. december
Források:

CSEPREGI ZOLTÁN: A puszták papja, avagy Jeremias Schwartzwalder esete a protestáns unióval. In: Megújulás és megmaradás. FABINY TIBOR-EMLÉKKÖNYV
Luther Kiadó Budapest, 2009. 115. o.
HUNGARICANA: Evangélikus Digitális Gyűjtemények, Evangélikus Levéltári Források, Evangélikus Országos Levéltár, Gyülekezet- és egyházmegye történetek, Tolna-Baranya-Somogyi egyházközségek története 1900-1950.
LOTZ, FRIEDRICH: Pfarrer Johann Schmidt. Pionier der deutschen Siedlungsgeschichte in „Klein Hessen” [Schmidt János pap. „Kis-Hessen” német településtörténetének úttörője.] Südostdeutsche Vierteljahresblätter 24. Jahrgang München 1975 Sonderdruck aus Heft Nr 1/1975 S. 26. (A „Klein Hessen” kifejezést írásaiban Schmidt J. a „Schwäbische Türkei” elnevezés helyett használta a Tolna-Baranya-Somogy megyei térségre vonatkozóan. – B. J.)
SCHMIDT, JOHANN: Kurzgefaßte Geschichte der evangelischen Gemeinde zu Györköny. [A györkönyi evangélikus egyházközség rövid története] é. n. Gépelt kézirat.
SCHMIDT–TOMKA, GUSTAV: Beiträge zur Geschichte des evangelischen Seniorats in der Schwäbischen Türkei. [Adalékok a Tolna-Baranya-Somogy megyei (’Sváb Törökország’) szeniorátus történetéhez] 1976 München
Evangélikus Egyházközség Györköny, Halotti anyakönyv 1921
Evangélikus Egyházközség Paks, Halotti anyakönyv 1958.
Evangélikus Élet 1975. 41., 1977. 35. és 2007. 28. száma
Harangszó 1944. december 10.