A szőlőterület a feudális korban nem tartozott a jobbágyok telki (úrbéres) állományához. Telkes jobbágynak, házas és házatlan zsellérnek egyaránt lehetett szőlője. Ez a birtoktípus volt a feudális viszonyok között a legszabadabb birtoklási forma. A szőlőbirtokláshoz, a szőlőterület tulajdonához és használatához évszázados sajátos jogok és szokások összessége fűződött. A szőlőbirtok a hegyközség, ill. a földesúr tudtával és hozzájárulásával szabadon adható és vehető, elzálogosítható valamint örökölhető volt. Ha a jobbágy nem fizette meg a szőlő után járó adót (bordézsma) vagy gondatlanul művelte, netán 2–3 évig is parlagon hagyta szőlőjét, akkor a birtokából „kibecsültethető”, azaz a kitehető volt.

A szőlők a falvak, városok határában, területileg is elkülönülten, a szőlőhegyen, az ún. „promontóriumon” helyezkedtek el. Így Györkönyben is a 18. században, a falu újjátelepítése után, szőlőket kezdetben csak az Öreg Hegyen (mai nevén: Nagy-hegyen) és a Kopasz-hegyen telepítettek. A szőlőhegyek életét, a szőlőbirtokosok vagyon- és jogvédelmét, a szőlőművelés és bortermelés rendjét, valamint a szőlőhegyen való viselkedés közösségi normáit a hegytörvények, korabeli latin kifejezéssel a „promontoriális articulusok” rögzítették. A Dunától nyugatra az első önálló, magyar nyelvű hegytörvények azokban a közép- és nyugat-dunántúli vármegyékben maradtak fenn, amelyeket a törökök nem foglaltak el. A legkorábbi, Sopron vármegyében, 1551-ből való. A hozzánk közelebb eső Somogy vármegyében csak jóval a török hódoltság megszűnte után, 1740-ből ismeretes az első hegytörvény.

Tolna vármegyében még később, csak a 19. század elejéről kerültek elő szőlőhegyi rendszabályok. Györkönyben a „Szöllő Hegybéli Törvényeket vagy is Promontorialis Articulusokat” 1811. március 11. és 12-én hagyták jóvá az úriszéken a földesurak, a megyei közgyűlés pedig 1814. május 1-jén véglegesítette a szabályzatot. Jelenleg Tolna vármegyében a 19. század első feléből a györkönyin kívül még négy hegytörvény ismert. Bátaszéken 1809-ben, Szekszárdon 1812-ben készültek hegybéli rendtartások. A szekszárdi elveszett, és mindeddig nem került elő. Ugyanakkor fennmaradtak a „Janyai szőllő hegybéli Rendtartások” 1839-ből. (Janyapuszta Harc közelében, a szekszárdi uradalom északnyugati határán feküdt.) A teveliek pedig 1829-ben adták ki a szőlőhegyükre vonatkozó szabályzatukat.

A györkönyi hegytörvények 42 „articulust” (cikkelyt, paragrafust) tartalmaznak. A földesúri statútum részletesen és teljes körűen meghatározza a szőlőhegy életét. A rendszabályok megalkotásának célja a bevezető szerint a szőlőtermés és a belőle készített borok minőségének javítása volt, minden érintett fél megelégedésére: „Györköny Helységnek Birtokos Földes Urai agyuk tudtára, akiknek illik: Hogy mi megfontolván, hogy helységünknek határában sok és nagy szöllök vagynak, melyekben nem vetö [elvetendő] Borok teremnek és hogy ha a szöllök annak módgya szerént míveltetnének, […] bövebbenis teremnének, és a Borok is jobbak lennének, mely által mind nékünk Földes Uraknak, mind pediglen a Szöllös Gazdáknak és jobbágyinknak hasznok szaporodna.” A bevezető arra is kitér, hogy a hegytörvény szabályainak rögzítését „az jobban gondolkodó” szőlősgazdák is szorgalmazták, nem csak a földesurak.

A hegytörvény szerkezete nem teljesen következetes, tartalmilag szorosabban összetartozó rendelkezések gyakran egymástól távolabb eső articulusokban találhatók meg. Bemutatása ezért nem a paragrafusok sorrendjét, hanem a tematikus logikát követi.

Az 1. articulus szerint „a Helységnek Birái” [falubíró, másodbíró v. kisbíró] és Eskütjei” minden évben Szent György napjára összehívják a község lakóit, de „leg inkább” a szőlősgazdákat. A gyűlésen „a Földes Urak akár mi néven nevezendö Tisztjeinek [gazdatiszt, intéző] vagy Arendatorinak [haszonbérlő] jelen létekben” közös akarattal megválasztják a hegyközség tisztségviselőit: a hegybírót és a két hegymestert, akik az ezt követő vasárnapon a templomban tesznek esküt a „viselendö kötelességekre”. A 2. articulus elrendeli, hogy ugyanazon a vasárnapon, az istentisztelet után, a hegytörvényeket fel kell olvasni, majd a hegyközség újonnan megválasztott vezetői felszólítják a szőlősgazdákat, hogy 14 napon belül tegyék rendbe a szőlők „gyepűit [kerítéseit], árkait, kapuit és ajtait”. Egy későbbi cikkely rögzíti a tisztségviselők felelősségét: „Az Hegy Biro és Hegy Mestereknek letett hitek szerint kötelessek személy válogatás nélkül, kinek kinek ügyükben igazságot szolgálni, mindeniknek helyszinen és mindenik kára eltávoztatására, a Szöllök, Borok jo hirének, és bötsének meg szerzésére, jozan rendelésekkel tanáts adással, és vigyazattal igyekezni, és kötelességeknek Istenessen és igazán megfelelni.” (8. a.) Ellenkező esetben az adott tisztségviselő „az szolgálatjábol kivettessen, ha pedig a vétke nagyob volna, a Földes Uraknak tudtokkal példássabban is fog büntetettni és szolgálatra többé nem valasztatthatik.”. (9. a.)

A megválasztott elöljárók három „lajstromot” kötelesek vezetni. Egyet a szőlősgazdákról, hogy kinek, melyik földbirtokos területén, „hány kapás alá való szölleje vagyon”. (Az egy nap alatt egy ember által megkapálható szőlőterületet jelentette. Négyszögölre átszámított értéke – a talaj- és művelési viszonyok eltérései miatt – jelentős különbségeket mutatott. A 18. sz. folyamán 190–400 négyszögöles határok között mozgott. Hogy Györkönyben ez mekkora területet jelentett, nem tudjuk.) A másikban a szőlők, pincék, présházak eladását, cseréjét vagy elvesztését jegyzik fel; a harmadikba pedig a büntetéseket írják be. (3. a.) A cikkely kétszer is hangsúlyozza, hogy mindent magyar nyelven kell bejegyezni. A német nemzetiségű faluban ez a nyomatékosítás a 19. század elején országosan előretörő magyarosítási törekvések jele is egyben.

A hegybíró és a hegymesterek a hegytörvényben leírt vétkekért és szabályszegésekért büntetéseket róttak ki. A büntetések, a vétkek fajtájától és súlyától függően, a testi fenyítéstől („páltza vagy korbáts ütések”), a nyilvános megszégyenítésen át („kalodába zárás”) a pénzbüntetésig terjednek. Ha a vétkes öreg vagy beteges volna, testi fenyítés helyett „nyilvánságossan a kalodába zárva légyen”. (14. a.) Más esetben, ha „öreg, vagy testére nézve az verést elnem álhatná, egy páltza vagy korbats ütést 10 Xr [krajcár] számlálván váltsa meg”. (32. a.) A 40. cikkely szerint „Azon testet sanyaritto büntetéseken kívül, melyeket azon Hegybéli Törvények mindgyart helyben végbe vitettni rendelnek, a többi testi büntetések Vasár vagy Ünnep napokon regvel midön a nép a templombol jön, nyilvánosan hajtassanak végre”. A büntetésekből befolyt pénzből a hegybíró a lajstromokhoz való papirost veszi meg, a maradék pedig „az utolso gyülekezetben számba vétessen, és az hegy Biro által jelenlétekben az Szöllös gazdáknak a Tiszteletes Urnak azon véget által adasson, hogy ö aztat az ide valo [helybeli] házi [otthon fekvő] szegény betegekre ki osza”. (12. a.) Ha valaki a pénzbeli büntetést azonnal nem adná meg vagy nem tudná megadni, annak „többet érő joszága [szőleje, présháza vagy pincéje] zálogul vétettessen el”. A zálogba vett „jószágot” a hegybíró veszi gondozásba. A zálogot hat hét elteltével ki kell váltani. Ha a gazda addig nem váltja ki a zálogot, figyelmeztetni kell, hogy ez esetben el fogják azt adni, majd ismét két hét haladékot kap a fizetésre. Amennyiben a delikvens két hónap elteltével sem váltja ki a zálogot, akkor azt „kotya vetye által” eladják. A befolyt pénzből levonják a korábban kiszabott büntetést, és a hegybíró a kéthavi gondozásért annyi krajcárt kap, ahány forint a zálogpénz volt, a maradékot pedig megkapja az érintett szőlősgazda. (39. a.)

A 10. és a 15. articulus szerint a hegybíró és a hegymesterek kötelesek évente három „gyülekezetet” tartani a szőlősgazdák számára: az elsőt a megválasztásukat követő vasárnapon, a másodikat Szent Jakab utáni vasárnapon, a harmadikat pedig Szent Mihály napját követő vasárnapon.  A szőlősgazdáknak büntetés terhe mellett kötelező ezeken megjelenniük vagy maguk helyett képviselőt küldeniük. A földesurak „tisztjei” és a haszonbérlők is mindig jelen vannak. Minden alkalommal fel kell olvasni a hegytörvényeket. Az elsőn ezen felül a szőlőmunkások bérét kell meghatározni, a másodikon a szőlőpásztorokról kell dönteni, a harmadikon pedig, „a Szöllönek gyümöltse jol meg vizsgáltattván”, javaslatot kell tenni a szüret időpontjára a földesurak számára. Utóbbin rendelkeznek a borok összeírásáról és a dézsmálásról is, valamint megvizsgálják a lajstromokat is, hogy rendben vannak-e. A hegybíró és a hegymesterek javadalmazását a 11. articulus tartalmazza: „minden Szöllötöl két garast, és 2 itze bort nyernek […] melyeket a Hegy Biro és hegy mesterek szolgalatjokhoz képest magok között igazságossan fel osztanak.” A bort dézsmáláskor, a fizetést ádvent hetében kapják meg. A hegyközségi elöljáróknak büntetés terhe mellett „illendö betsület meg adás” jár.  (14. a.)

Szőlőt, pincét vagy présházat csak a földesúr tudtával és engedélyével lehet eladni. Erről részletesen a 20. paragrafus rendelkezik. A tulajdonosnak elsőként a fiainak kell felajánlania a vételt, másodszorra a testvéreinek, majd a szomszédjainak, és ha egyiknek sem kell az eladandó „jószág”, akkor adható el az eredeti vevőnek. „Mely beli faradságaért, az az hegy mester aki ezeket véghez viszi az el adott jószágnak árából 30 Xr. [krajcárt] fog nyernyi.”. Ha pedig figyelmeztetés ellenére valaki pincéjét, présházát nem tartja karban, szőlejét parlagon hagyja, azt meg kell becsültetni és ugyancsak el kell adni. (17. és 18. a.) Az öröklésről és a peres ügyek lefolytatásának módjáról nem rendelkezik a hegytörvény, mivel ezek magasabb joghatóság körébe tartoznak.

A törvénycikkelyek egy nagyobb csoportja a szőlők, (azok gyepűinek, árkainak, kapuinak, ajtainak), illetve a pincék és présházak állapotának ellenőrzésével foglalkozik. (4.5.6.7.16.19. a.) A hegybíró a hegymesterekkel együtt minden „fertal [negyed] esztendöben” köteles ellenőrizni, míg a hegymesterek „ezeket gyakrabban is meg tenni, és az Hegy bironak bejelenteni tartoznak”. (4. a.) A szőlőkben sok kárt okozhatnak a szabadon engedett állatok: marhák, lovak, sertések, kutyák. A beengedett állatokért és a tőlük eredő károk után is komoly büntetéseket szabtak ki. (22. 23. a.) A kutyákról a 27. articulus külön is rendelkezik. Bár „a kutya az ö erköltsére nézve oly jo hasznos, és kedves”, július közepétől a szüret végéig a szőlőkben „bátran agyon lövettessen vagy üttessen”

A hegybírónak és a hegymestereknek arra is ügyelniük kellett, hogy a présházakban, pincékben, szőlőkben „semmi gonoszság ne történjen azért a káromkodokat, Tolvajokat, verekedöket, és egyébb rossz tévöket béjelenteni, béfogni és bé adni [az úriszékhez] tartoznak, hogy elkövetett gonoszságokért érdemessen büntettessenek”. (13. a.) Erkölcsi kérdésekben (káromkodás, lopás, verekedés) a hegyközségi elöljárók nem voltak illetékesek büntetni, ezekben az ügyekben az uradalom törvényszéke, az úriszék bíráskodhatott, ha pedig „az Tts [Tekintetes] Nemes Vámegyenek Itelö Székehez tartozando, a bünös a Tekintetes Vármegye tömlötzébe vitessen”  ̶  szólt a szabály. (Uo.)

A szüret időpontjának meghatározásáról, annak szigorú megtartásáról rendelkezik a 28. és a 29. articulus. A szőlő szedésének kezdő napjáról, miután a szőlők állapotát megvizsgálták, a földesurak, a gazdatisztek, a bérlők a hegybíró és hegymesterek közösen döntenek, majd vasárnap a templom előtt kihirdetik. Aki ezt megszegi, annak az egész termése elkoboztatik, szőleje – megbecsültetvén – eladatik, és „szöllő tartására többé érdemesnek nem tartattatik”. Ehhez kapcsolódik szüret előtt a prések, kádak, hordók állapotának gondos ellenőrzése. (30. a.) A penészes, piszkos edényekért büntetés jár. „Hogy ha masodszor az edényei ilyennek találtattnának tüstént azon motskos edenyek össze vágattassanak és töressenek.”

Szüret után történik a borok összeírása, valamint a borokból a kilenced és a tized dézsma meghatározása és beszedése. Ennek az időszaknak az elsőrendű fontosságát az articulusok nagy száma is jelzi. (31-37. a.) A borok összeírásának napját szokás szerint szintén a templom előtt hirdetik ki, azon a napon köteles minden gazda vagy annak képviselője a présházánál megjelenni. Amennyiben az összeírók (consignátorok) „oda érkezvén a pintzéjét vagy bor tarto hajlékát, nyitva nem találnák azt eröszakkal bévágni, és a borokat meg akonazni [a hordókat felnyitni, majd a bort akolófával megmérni] és föl irni fogjak”. A bor elrejtését és eltitkolását szigorúan büntetik, a vétkes gazda feladóját viszont megjutalmazzák. A szüret befejezésétől a dézsmaszedésig nem szabad bort vagy mustot haza vagy máshová vinni, eladni. Nem lehet a dézsmát „valami el kevert vagy rosz borral, vagy tsigérrel” leróni. Azt azonnal kiöntik, és helyette más jó borból veszik ki a tizedet.  Ide kapcsolódik a 6. articulusból a borok minőségét védő megállapítás is, mely szerint tilos azoknak „vizzel és más egyéb féle moslekkal valo elegyittése, szaporittása”.

Az utolsó, 42. artikulus elrendeli, hogy a hegybíró és a hegymesterek „itéleteket bövebb megvizsgallás véget, a Földes Urasághoz az nem lévén a Tiszthez [gazdatiszt, intéző] vagy Arendatorhoz [haszonbérlő] föllebb mozdítani [bejelenteni] kötelesek. Végül felszólítja a hegybírót és a hegymestereket, hogy az itt leírt szabályokat szigorúan tartassák be, a vétkeseket példásan büntessék meg, hogy a szőlősgazdák „szofogadásra, és a jo rendtartásnak bévitelére tanitatthassanak.”

A hegytörvényeket a földesurak nevében, mint „elölülő” (a szabályzatot meghozó úriszéken elnöklő) alapi Salamon Ignátz írta alá. A szöveget az úriszék jegyzője, Szluha Imre készítette. A szabályzatot a vármegye nevében tótváradjai Kornis Pál alszolgabíró és Káldy János esküdt hagyta jóvá.

A korabeli községi iratokban mindössze egy hegybíró és egy hegymester neve maradt fenn. 1848. február 6-án Hádinger János hegybíró jelenti a községi elöljáróságnak, hogy a múlt napokban Pohlon Fülöp kopasz-hegyi szőlőjéből Schmidt János „elorzott” egy meggyfát, amit udvarában Griel Mátyás hegymester fel is lelt. „A tett bebizonyosodván, az alperes 2 vtó [váltó]  f  [forint] kár megtérítésére és 12 páltza ütésekkel fenyíttetett.”

Brunn János  2021. február

Források:

Hegytörvények és szőlőtelepítő levelek Somogy vármegyéből (1732-1847) Közreadja: Égető Melinda Polgár Tamás L"Harmattan Könyvkiadó — Somogy Megyei Levéltár Budapest. 2011. 21.

Fuksz Márta: A Tolna vármegyei hegyközségi articulusok és a Szekszárdi Közalapítványi Uradalom hegybéli rendtartása 1839-ből. In: A Wosinsky Mór Múzeum évkönyve. XXXVIII. Szekszárd, 2016. 467-468. o.